Fagyigyár

Hogyan kezdődött?

2017. július 18. - gelato4you

Gyermekkoromban ámulva néztem Anna nénit Káptalanfüreden, amint fehér csipkés sapkában, széles mosollyal kérdezte: Na Péter ma mit kérsz? Majd széles, teátrális mozdulattal a tölcsérbe pottyantott egy gombóc fagylaltot.  Mindig egy adagosat ettem, de azt úgy hogy fél szemmel beleshessek a szalagfüggöny mögé ahonnan a vanília illat áradt, hallhassam a gép egyre mélyülő morgását, s lássam ahogyan Géza Bácsi egy nagy fa lapáttal átmeri a csillogó fagylaltot a pult egyik deres tégelyébe.

Minden itt kezdődött …

 

 dobos.jpg

 

Számomra a fagylalt nem csak hivatás , hobbi és tevékenység  , inkább valamiféle életérzés megtestesítője.  Szeretem nézni a vendégek mosolyát, hiszen olyan kivételezett helyzetben kevés szakma van hogy szinte azonnal látható , jól csináltuk-e? Órákat töltök a fagylaltozóm előtt s nézem az emberek arcát, reakcióikat és mosolyukat amit egymás gombócait  kóstolgatják s közben gyakorta megkérdezik tőlem hogyan készült, hogyan jutott eszembe és tényleg mivel csinálom.

Elhatároztam hogy fellebbentem a fátylat  a fagylalt misztikumáról, titkairól melyek nem is titkok, azért hogy mindenkinek része lehessen ebben az élményben. Sajnos azt rögtön el kell mondanom még itt az elején, fagylalt gép nélkül nem lehet fagylaltot készíteni, csak valami ,,nemfagylaltot,,. Miért? Mert a fagylalt levegőt tartalmaz amit mozgás közben viszünk bele. Ja igen, jut eszembe... de mégis lehet: vegyünk egy fém üstöt, öntsük bele a léfagylaltunkat (erről majd még később elmondom hogy micsoda), fogjunk egy erős habverőt és üljünk be vele egy -25 fokos hűtőkamrába vagy egy hasonlóan hideg estén a kertbe, majd kevergessük addig gyors mozdulatokkal míg meg nem fagyott.  

 101_3370.JPG

 

Kezdjük mindjárt az elején és helyezzük el a fagylaltozást a gasztronómia palettáját. 

Az utóbbi 30 év viharos változásokat hozott és szerencsések vagyunk mert az utóbbi két évtizedet testközelből élhettük át a világ egyéb nemzeteivel egyetemben. Ledőlt a fal, kinyíltak a határok és az információ szabad áramlását nem akadályozta semmi. A 80 as évek előtti időszakban a korszerű fagylaltgépek elterjedésével indulhatott el az a fejlődési hullám melyet hazánkat is érintette s átlendítette a sólékádas rendszerektől a direkt palásthűtéses berendezésekig.

A zárt ,,badellás,, fagylaltárusítást felváltotta a nyitott üvegvitrin és a vendég először láthatta meg mit is vásárol. Szerepet kapott egy addig ismeretlen kritérium a fagylalt külalakja, tálalása és prezentálása.  Ez a vonal mind a mai napig tart és divattá vált, változik, megújul, visszanyúlik a múltba aztán ismét gyökeresen más oldalát mutatja. Farsangi kavalkád ez, színek, zamatok és pillanatok melyek élménnyé vállnak egyetlen gombóc fagylaltban.  A közelmúltban még árnyas ligetek kávéházaiban, gyöngyöző oldalú kelyhekből kanalazták a gyerekek a vanília fagylaltot, szüleik kedélyesen beszélgettek és nevetgéltek. Napjaink rohanó világában ismét felmerült az igény egy pillanatnyi lassításra, s ennek egyik apropója a fagylaltozás élménye. Szerencsére az ipari fagylaltkészítő gépek mellett megjelentek  az otthoni berendezések is, melyekkel könnyedén átélhetjük a fagylaltkészítés minden örömét. Nézzék el nekem hogy nem ragaszkodtam  a szakszövegek száraz megfogalmazásaihoz, mert Bolognaban, mesteremtől, Valli úrtól tanultam anno, ha magyarázunk, tegyük úgy hogy mindenki megértse…


 Kezdjünk el tehát fagyizni …

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fagylaltos.blog.hu/api/trackback/id/tr6412672457
süti beállítások módosítása